Hónaplapozó
2009. október 23.
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulójának előestéjén, Szabadbattyán Nagyközségi központi Ünnepélyén helyeztük el a megemlékezés virágait. A Nemzeti Ünnepen ismételten zászlós felvonulást rendezetünk. A felvonulás az Úrhida, Sárszentmihály, Sárkeszi, Jenő, településeken keresztül vezetett, majd visszatért kiinduló pontjára. A reggeli párás ködös időt követően, szikrázó napsütés kísérte utunkat.
2009. október 6.
Október
6-án, a magyar nemzet gyásznapján egyesületünk megemlékezést tartott
az úrhidai Tájházban. Meghallgattuk a Magyarok Világszövetsége
által készíttetett „A magyar szabadság szentjei – Az aradi
tizenhármak” című emlék CD-t. A felvétel az 1848-49-es
forradalom és szabadságharc
fontosabb eseményeit mutatta be a kivégzett tábornokok személyén
keresztül. Megrendítő előadásban kaptunk képet az aradi vértanúk
utolsó napjairól, óráiról és irgalmatlan kivégzésükről. Ugyanezen a
napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, gróf
Batthyány Lajost, Pesten. Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen
fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának
nevezte.
Tisztelet és örök emlékezet a hősöknek, akik származásuktól és nemzetiségüktől függetlenül a magyar szabadság ügyéért áldozták életüket. Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézics Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly
2009. október 17. Füle
Szóval, hát úgy jártunk mint tavaly... Azt hittük véget értek a szüreti mulatságok, ám Füléről érkezett egy utolsó utáni felkérés. Csökkentett létszámban tudtunk csak részt venni az eseményen, de sajnálhatja aki nem tartott velünk. A fülei lányok és fiúk, megcsinálták mindazt kicsiben, amit eddig nagyban láttunk. Bár hűvös volt, néha szemerkélt az eső, de a hangulat önfeledt volt. Jó látni, hogy egyre több helyen őrzik a hagyományt, tiszta szívvel örvendeztetik meg a település apraját-nagyját a felvonulók. Minden résztvevő jól érezte magát,remélem jövőre is találkozunk....
| 1. album | 2. album |
2009. október 10. Úrhida
A Comenius Gazdasági Szakközépiskola és az Úrhidai Lovas Egyesület szervezésében, lovas tájékozódási terepverseny került megrendezésre Úrhida környékén. Egyesületünket két tagunk, Rezsnyák Péter és Rezsnyák Áron képviselte, akik az előkelő harmadik helyezést érték el. Gratulálunk!

2009. október 10.
Lassan hagyománnyá válik, hogy az évadzáró táci szüreti mulatság a legnagyobb szabású rendezvény a térségben. A szervezés idén is kitűnőre sikerült,ami önmagában kevés lenne ha a község lakossága nem kísérné a felvonulást ekkora figyelemmel. Még a legkisebb utcában is legalább 3-4 háznál vártak bennünket minden földi jóval. Az időjárás is haladékot adott vidám csapatunknak, a felvonulást napsütésben élvezhettük.
| 1. album | 2. album |
2009. október 3.
A Sárszentmihályi szüreti felvonulás következett a sorban ezen a hétvégén. A napos időnek köszönhetően jó hangulatban, közel három órán keresztül jártuk be település utcácskáit.
További fotók Sárszentmihály honlapján: katt
2009. szeptember 26.
Nagyszabású szüreti felvonuláson vehettek részt azok, akik nyarat idéző verőfényes időben, velünk töltötték a szombat délutánt Szabadbattyánban.
2009. szeptember 21.
Ma délelőtt a szabadbattyáni ovisok tartották szüreti mulatságukat. Az óvoda udvarán zajlott a vigaszság. Szőlőt préseltek, mustot ittak kalácsot ettek a csemeték. Néhány egyesületi tagunk,illetve helyi lovasok jóvoltából lehetőség nyílt sétakocsikázásra is.
2009. szeptember 19.
Újabb hetet hagyott hátra magából a szeptember. Ezúttal Úrhidán köszöntöttük felvonulással a szüretet. Nyár végét idéző napsütésben jártuk végig a település utcáit feledtetve a hétköznapok problémáit a település lakóival.
2009. szeptember 12.
A mai napon, Jenőben vettünk részt az évadnyitó szüreti mulatságban. Köszönjük vendéglátóinknak a meghívást.
2009. szeptember 11.
A Fister Jánosék istállója ma reggel egy csődőr csikóval lett gazdagabb, aki a Gyuri nevet kapta. Gyönyörű életvidám lovacska, ahogy a képek is mutatják.
2009. augusztus 21.
Úrhida község alapításának ezeréves évfordulója alkalmából, háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelt a település. Egyesületünk az eseménynek tisztelegve a sportpályán tartott rendezvényt. Az egész napos összejövetelen a környék lovasai, fogathajtói, és hagyományőrzői, ügyességi versenyekkel szórakoztatták a nagyérdeműt. Az eseményről rövidesen részletesen beszámolunk. Addig is a várva várt képek:
Eredmények:
| fogathajtás | íjászat | |
2009. augusztus 20-21-22.
Programok:
| Önkormányzati: | Egyesületi: |
![]() |
![]() |
2009. augusztus 7-8.
A XI. Zirci Bakonyi Betyárnapok rendezvényen
négy fiatal tagunk Arany Fercsi, Harangozó Jocó, Harangozó Roli, illetve
Nagy Ferenc - aki a keresztségben a
Gumi
becenevet kapta - képviselte az Egyesületet. A nagy távolság ellenére,
külső segítség nélkül, lóháton érkeztek a rendezvényre. Nomád
körülmények közt a rendezvényen éjszakázva - más betyárivadékok
elveszett lovait keresve, és meg is találva - töltötték el a tartalmas
hétvégét a Bakony fővárosában.
képek
2009. július 25.
Ma Csőszön jártunk az
Árpád- Házi
Fesztiválon. A nívósan megszervezett programokon
összemérhettük erőnket és tudásunkat a környék hagyományőrző
csapataival. Ebédre bivalypörköltet készítettünk, amellyel a
főzőversenyen is
igen szép eredményt értünk el. A napot Sziránszki
Regős Jocó barátunk sikeres műsora koronázta meg. Néhány
zeneszám erejéig, jó páran bekapcsolódtunk az éneklésbe, illetve a
zenélésbe is.
Eredményeink:
Csapatok közti sorverseny
| I. helyezés | II. helyezés |
| Szittya Ifi csapat | Szittya Felnőtt csapat |
| Fister Dávid | Bóka Ferenc |
| Harangozó József | Fister János |
| Nagy Ferenc (Gumi) | Lics Zoltán |
| Szűcs József | Mohácsi András |
Főzőverseny: Dula István és párja - Arany diploma
Egyéni eredmények:
| (Fa)lovas íjászat: | Lovas ügyességi verseny: |
| I. helyezés: Nagy Ferenc (Gumi) | III. helyezés:Harangozó József |
| II. helyezés: Bóka Ferenc | |
| III. helyezés: Fister Patrik |
Első helyezett csapatunk egy ezüst nyíllal, felnőtt csapatunk pedig egy kupával gazdagította egyesületi vitrinünket. Gratulálunk minden érintettnek!
Úrhida, Úrhida,Úrhida, Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida
Úrhida, Úrhida,Úrhida, Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida
Úrhida, Úrhida,Úrhida, Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida Úrhida, Úrhida,Úrhida